Az ügy lecseng – a romhalmaz marad

 

Tizennegyedikén, szombaton arra a meglepő hírre ébredt az ország, hogy „tovább csökkent a hazánkba érkező menekültek száma”. Mintha eddig is csak arról lett volna szó, hogy egyre kevesebben érkeztek ide, igazából mindjárt el is fognak fogyni. Az MTI olyannyira irányt váltott, hogy ezúttal azt is hírként kezelte, amit az eltelt csaknem egy hónapban még soha: „a Koszovóból érkezők nem minket tekintenek a célországnak, hanem Németországba tartanak.”

Az irányváltás azért is meglepő volt, mert hiszen az előző napon a miniszterelnök a szokásos pénteki, rádiós igehirdetésében még arról beszélt, hogy éppenséggel a vész fergeteg vad haragja van ránk törőben, amiért is sürgősen nemzeti konzultációt kell indítani. „Arra van szükségem” – mondta egyes szám első személyben –, „hogy megkérdőjelezhetetlenül, egységesen lépjen fel a közvélemény, és erősítse meg, hogy aki illegálisan érkezik ide, azt le lehessen fogni és vissza lehessen toloncolni”.

Arról, hogy vajon valóban van-e értelme itt az „illegális” szó használatának (nincsen), illetve hogy most kell-e majd bevezetni a lefogás és a visszatoloncolás intézményét (nem most kell: a magyar rendelkezések sajnálatos módon ma is lehetővé teszik, hogy rabként kezeljenek ártatlan embereket, a kitoloncolást pedig differenciált törvények szabályozzák), tehát mindezekről már nem érdemes szólni. A kérdés az, hogy mi történhetett, amitől – legalább is a kormányvezérelt híradások szintjén – elkezdték lecsendesíteni az általuk gerjesztett uszítóprogramot.

A helyzet kulcsa valószínűleg Orbánnak abban a mondatában rejlik, amely a „konzultáció” szükségességét indokolta. Ez pedig az, hogy ő a magyarok által támogatott, kész és erőteljes szigorítási javaslatokkal akar kimenni Brüsszelbe. Szerinte ugyanis a migrációban érintett osztrákok és németek hamarosan maguk is szigorításokat javasolnak majd. „Csak idő kérdése, hogy ez mikor fog bekövetkezni” – jósolta a miniszterelnök pénteken, akihez ezek szerint akkorra még nem jutottak el a csütörtöki események. Így nem tudta, hogy az idő rég túlhaladt a jóslatán, és éppen ellenkező irányú fordulatot hozott. Csütörtök estére ugyanis Bajorország Európa-ügyi minisztere, a keresztényszocialista Beate Merk Koszovóban már lefolytatta a legfontosabb kormányközi tárgyalásokat, amelyeket kifejezetten a helyzet humanista megoldása céljával kezdett.

Mint a Bayerischer Rundfunk Galamusban közzé tett, mintaszerű összefoglalásából kiderül: a bajor kormány első reflexei valóban a megszorításokat célozták (pl. azt tervezték, hogy balkáni államokból érkezők a továbbiakban csak élelmiszercsomagot kapnak, pénzbeli segélyt nem). A szociáldemokraták, a szakszervezetek és a Menekültügyi Tanács nyomására azonban végül a diplomáciai megoldást választották. Ennek jegyében indult el Merk Koszovóba, ahol egyfelől egyértelművé tette, hogy a koszovóiakat nem látnák szívesen menedékjog-kérőkként, másfelől viszont arról is biztosította őket, hogy a helyzet áldozatainak sem szeretnék látni őket. A bajor miniszter határozott ígéretet csikart ki az ottani kormánytól arra nézve, hogy az esetleges visszatérőket nem büntetéssel, éppen ellenkezőleg: szociális támogatással fogják fogadni. Továbbá a kormány egyértelművé tette, hogy a cél semmiképp sem a gordiuszi csomó elvágása, ezért Németország a nemzetközi közösségben kötelezettséget vállalt a koszovói állam konszolidálásának megsegítésére. Ami pedig a változatlanul hozzájuk érkező migránsokat illeti: az ő ügyeiket a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatalban különleges prioritással kezelik, vagyis a lehetőségek szerint minél gyorsabban igyekeznek elbírálni a kérelmeiket.

Koszovói albánok gyalogolnak az úton Ásotthalom és Mórahalom között – MTI/Kelemen Zoltán Gergely


Ez viszont semmiképpen sem az a szigorító jellegű, rendészeti szintű és büntető erejű intézkedéscsomag, amelyben Orbán reménykedett. Ha tehát eddig volt is esélye rá, hogy a törvények szigorításának legharciasabb kezdeményezőjeként szerezzen magának presztízst, netán egy migránselhárítóknak kijáró glóriát, ezt a lehetőségét már csütörtökön elveszítette. Így az is lehetséges, hogy miután megértette: az EU-ban nem fog tudni ezzel a programmal sehová becsatlakozni, egyszerűen ejti az egész ügyet. Hogy azután ennek első lépései milyen utasítások formájában mentek át az apparátusán és hogy mennyi ideig fog tartani az egész lecsengetése, erre a kérdésre nem tudnék választ adni.

Arra viszont annál inkább, hogy mi mindent is világít meg az itthoni viszonyainkra nézve ez a helyzet.

Ha egyetlen jelzős szerkezettel akarnám kifejezni, elég lenne annyit mondani: a legkétségbeejtőbb provincializmust. Ez azonban, azt hiszem, kevés. A mélyben egészen elborzasztó a kép. Elég csak arra ránézni, hogy milyen egy demokratikus állami közszolgálati rádió- és tévészervezet – a Bayerischer Rundfunk – tematikus beszámolója, és hogy mennyire elképzelhetetlen bármi hasonló az itthoni közszolgálatban. Már az sem fordulhat elő, hogy egyáltalán megjelenjen a szóban forgó ügy minden szereplőjének az érve, és hogy a szereplők szavait ne az őket kommentáló, pártos újságírók átfogalmazásában halljuk. Hát még, hogy olyan mondatok kerüljenek be a tudósításba, mint például ez: „A kormány tanácstalan a tekintetben, hogy mi állhat a hirtelen roham mögött.” Magyar közszolgálati újságíró nemhogy nem írhat le olyasmit, hogy az Orbán vezette kormány ismeri a dilemma fogalmát és hogy létezhet a világon bármi, amit nem tud, de föl sem merül benne, hogy ilyesmit egyáltalán le lehetne írni. Ez az ott lévők számára akkora képtelenség, hogy a vízió elnyomására már nem is kell külön öncenzurális energiákat pazarolniuk.

De ami még feltűnőbb, az az, ahogyan a tudósításból kristálytisztán kirajzolódik a demokratikus működés megőrzésének mindent felülíró igénye. A kormány hozzáállása egyáltalán nem makulátlan, de a politikai stratégiája igen. Ha a Bajor Menedékügyi Tanács kifogást emel a lépéseivel szemben, akkor változtatnia kell a stratégián, mert a Tanácsnak van súlya. Ugyanígy súlya van annak is, hogy mit mond a rendőrszakszervezet és a szociális ügyek szakértője. És szemmel láthatóan attól van súlyuk, hogy kizárólag a kompetenciájukat képviselik. Ezen kívül ugyanis semmiféle hatalmi erőviszonyok képviseletéhez nincsen közük. A bajor rendőrszakszervezet nem arról beszél, hogy milyen módszerekkel lehet a leghatékonyabban a várótermek falaihoz állítani a vonatokról leparancsolt migránsokat, hanem arról, hogy mivel Koszovóban nagy a szegénység és nincsenek perspektívák, megérti a menekülők döntését. Ezért, vállalva az érdekeik képviseletét, ellenzi a rapid megoldásokat, a tömeges kitoloncolásokat. Ahogy a Menekültügyi Tanács képviselői sem ahhoz adnak muníciót a miniszterelnöknek, hogy egyoldalú képet festhessen fel a migránsokról.  

Nálunk ezzel szemben a rendőrszakszervezetnek a szavát sem halljuk. A migránsok ügyeit képviselni hivatott intézmény, a BÁH egyik főosztályvezetője pedig ezt találta mondani a Klubrádió riporterének: a sok, pályaudvari rendőri akcióra „azért figyelt fel a sajtó, mert az utazóközönséget zavarja, hogy nem lehet a koszovóiak miatt leülni a vonaton”. (A nemzetközi vonatokra közismerten csak annyi, helyjeggyel kombinált jegyet adnak ki, amennyi ülőhely van.)

Így az, hogy Orbán, aki most valamit nagyon félrenézett, előbb-utóbb majd szépen lecsengeti a migránsok elleni uszítás ügyét, jó ideig nem lesz több a lepkeszárny megrebbenésénél. A romhalmazt, amelyet gondos munkával összehozott és még kitartóan épít, szuverenitásra képtelen, a saját kompetenciáikkal sem tisztában lévő rinocéroszok őrzik.

 

Lévai Júlia

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal