Baloldali-e Bokros?



A címben jelzett kérdés értelmetlennek tűnhet: egy konzervatív liberális párt vezetője miért is lenne baloldali? Ám ha arra is választ keresünk, hogy mit értünk a baloldaliság fogalmán, már jóval árnyaltabb megállapításokat tehetünk.


Ha valaki például abban a hitben él, hogy a szinte állandósuló rezsicsökkentés, valamint a közműcégek állami irányítás alá vonása szolgálja leginkább a kisemberek életét, okszerűen juthat arra a konklúzióra, hogy napjaink baloldali pártszövetsége nem más, mint a jelenlegi kormánykoalíció. Ha pedig egy párt számára a társadalmi szolidaritást a közmunkaprogramok meghirdetése és a romák kiszorítása a településekről jelenti, a baloldal legalkalmasabb jelöltje ugyancsak a Fidesz és a KDNP lehet. Afelől sem lehet kétségünk, hogy a bankok ún. elszámoltatása népszerű programpontja lehetne bármelyik szélsőbaloldali (szélsőjobboldali) politikai tömörülésnek. Egy szociális piacgazdaságban azonban a baloldal szerepe jobbára mégsem ezekkel a populista célokkal azonosítható. Korszerű baloldali pártról ugyanis csak olyan politikai formációnál beszélhetünk, amely elismeri a piacgazdaságot és meghatározó alkotóelemét, a verseny és a vállalkozás szabadságát. A szolidaritás gondolata ehhez képest korrekciós szerepet tölt be: az állam a rendelkezésre álló forrásokból mérsékli a piaci versenyből adódó igazságtalanságokat. Az a kormány, amely a költségvetési újraelosztást a politikai haszonszerzés szolgálatába állítja, nem bal- vagy jobboldali, csupán felelőtlen.


Fel kell hogy tételezzem, Bokros Lajos politikai ellenfelei közül kevesen vették a kezükbe a politikusnak az Élet és Irodalom tavaly karácsonyi számában megjelent Elvesztett évtized – 140 pont című tanulmányát. Ám aki áttanulmányozta a közel másfélszáz pontot, az képet alkothatott arról, miként vélekedik a szerző a rendszerváltás óta magunk mögött hagyott évtizedek bűneiről és hibáiról, az állam és a piac kívánatos szerepéről, valamint az ország lehetséges jövőjéről. A dolgozatból először azt a két pontot idézem, amelyben Bokros a második Orbán-kormány államfelfogását és ennek a gazdaságra gyakorolt hatását mutatja be.


„32. A magyar gazdaság visszaesésében óriási szerepet játszik az, ahogy a Fidesz az állam szerepét értelmezi a gazdaságban. Manapság a kormányzat csak akkor érzi magát jól, ha az általa stratégiainak tekintett ágazatokban nem pusztán szabályoz, hanem tulajdonosi jogokkal is rendelkezik. A tulajdonos állam azonban már szabályozó szerepében sem versenysemleges. A szemünk előtt feltornyosuló Leviathan állam nyíltan a verseny torzítására, szennyezésére, magánmonopóliumok létrehozására használja törvényalkotási és szabályozási tevékenységét. Az állam térfoglalása a vállalkozói szabadság és a verseny rovására történik. Alig akad magánvállalkozó, aki ebben a kiszámíthatatlan gazdaságpolitikai környezetben és a szétporladó gazdasági alkotmányosság mellett képes hosszú távra tervezni és akar beruházni.


33. A gazdasági alkotmányosság végzetes leromlása az utóbbi időben vált igazán nyilvánvalóvá. Az üzleti élet biztonságát szavatoló alapjogok (más alkotmányos alapjogokhoz hasonlóan) a napi pártpolitikai érdekeknek megfelelően, kiszámíthatatlan tartalommal és iramban változnak, miközben egyes alapvető közpolitikai területeken (pl. személyi jövedelemadó) a mai kormány a jövőbeni szabályozást teljesen kivonta a jövőbeni kormányok hatásköréből. Ezzel sikerült a piaci szereplők bizalmát jelentősen aláásni.”


Az idézett szövegrészek egy olyan torz modellt mutatnak be, amelyben az állam tulajdonosként instruálhatja a közhatalmi eszközökkel felruházott jogalkotót, amikor a napi politikai érdekek alapján dönthetnek az emberek, cégek, valamint az ország vagyonáról, és ezáltal mindnyájunk jövőjéről. Bokros arról ír, amikor a jog uralmának helyébe lépő, nehezen tervezhető tartalmú jogszabály-uralom – mint azt napjainkban a devizaadósok „megmentését” hirdető törvénynél is tapasztaljuk – érdemben korlátozza a kormányzó pártoktól független igazságszolgáltatást. Az államtól való növekvő kiszolgáltatottság következményei alól a munkaadók és munkavállalók éppúgy nem vonhatják ki magukat, mint a privátautonómia fenntartására (kiteljesítésére) hivatott civilszervezetek. Ehhez képest erősen kétséges, hogy ha Bokros tézisei az alattvalókat ismét jogokkal rendelkező polgárokká avatnák, lenne értelme a szabadság baloldali és a jobboldali válfaja közötti különbségtételnek.


Bokros csekély visszhangot keltő munkájában végső soron arra a kérdésre keres választ, hogy „Milyen országot szeretnénk?” Egyetlen rövid idézetet emelnék még ki a dolgozatból:


„51. A modern társadalom nem államfüggő, hanem alulról felfelé építkező, nyílt és szabad társadalom. (…) A szabad polgárok okos és felelős gyülekezete alkotta társadalom saját érdekében korlátozza az államot. A modern társadalom egyre inkább demokratikus. Semmiképpen nem szűkíti, pláne nem tagadja az emberi és állampolgári szabadságjogokat. A modern demokrácia mindig szabadságelvű, tehát liberális demokrácia. Illiberális, az egyén és a kisebbségi közösségek szabadságjogait korlátozó demokrácia – a többség korlátlan uralma – nem lehet a modern társadalom tartós alapja.”


A szerző közel fél évvel a kormányfő hírhedt tusványosi előadását megelőzően publikálta a gondolatait, akkor, amikor a Magyarországon élők még nem tudták, hogy egy ún. illiberális demokrácia kiépítéséről is szavaznak majd tavasszal a parlamenti választásokon. A helyhatósági választások tétje látszólag jóval kevesebb ennél. A budapesti főpolgármester cselekvési tere már jelenleg is szűkös, ha pedig nem a mostani vezető győzne októberben, úgy akár a főpolgármesteri hatáskörök további megkurtítása sem zárható ki. Az ellenzéki jelölt esetleges sikere azonban kétségbevonhatatlan bizonyíték lenne arra, hogy a kormánytöbbséggel szemben az összefogás nem eleve, nem teljesen reménytelen. És ebben az esetben már senkit sem érdekelne, hogy vajon a demokratikus jogállam bal- vagy jobbfeléről érkezett-e Bokros Lajos.






Gadó Gábor ügyvéd