Hogyan tovább Galamus?

Az elmúlt években többször is felmerült a kérdés, hogy haladjon-e, haladhat-e a Galamus tovább azon a pályán, amelyen elindult, az induláskor megfogalmazott igényekkel, tervekkel, nagy ívű jövőképpel, miközben folyamatosan szembesültünk a ténnyel, hogy a feltételek ehhez a várakozásaink dacára sem javultak, és már remény sincs rá, hogy javuljanak. Én mindig a folytatásra szavaztam, és most is úgy gondolom, a Galamus hangjára és a véleményformálásra a szükség nem lett kisebb, miközben az is tény, hogy az energia – ennek ellenére – egyre kevesebb. Nagyjából ez az alaphelyzet ma. A Galamust akkor kezdtük el önkéntes munkával, amikor a centrális erőtér meghirdették, amikor a nyitott füllel és szemmel tájékozódók világosan látták, hogy ennek a politikának egyenes következménye lesz a demokratikus jogállam felszámolása. Személy szerint én hittem abban, hogy a Galamus karakteres álláspontja, a világos beszéd, a történtek pontos dokumentálása, az árral nem úszó magatartás mozgósíthatja az energiákat is, nemcsak pontos lenyomatát adja a korszaknak az utókor számára. (Bár ez utóbbi sem elhanyagolható eredmény.) Most, amikor a választáson az antidemokratikus fordulat kapott megerősítést, a csoport többsége ezt olyan kudarcként értékeli, amely feleslegessé teszi az eddigi kiállást. Így ismét útelágazáshoz jutottunk a hogyan tovább kérdésében. Abbahagyni vagy másképpen folytatni, a megfogyatkozott energiákhoz igazodva? Érvek pro és kontra felsorakoztathatók. A megszűnés mellett szólhat a csoportban az írási kedv csökkenése, illetve az aggodalom, hogy nem jelent-e alapvető minőségromlást bizonyos rovatok feladása, a profilváltás, hogy csak véleményújság leszünk, ami visszamenőleg is erodálhatja az eddigi teljesítményt. A folytatás mellett szól, hogy a visszajelzések szerint egy jelentős olvasói kör számára a Galamus fogódzót jelent, s az értékőrzés, ha lehet, még fontosabb, mint eddig, még ha hálátlanabb is, még ha látszólag felesleges is, és még ha belátható ideig ez így is marad. Olyan korszak jön, amelyben természetesen nem elég publicisztikákat vagy értékelő elemzéseket írni, de amelyben még kevésbé nélkülözhető minden szellemi menedék. A Galamus ma már egy olyan sziget vagy ház, ahol a szellemi muníció összegyűjthető. Az a sziszüphoszi munka, amelynek révén a korábbi formában való működés két ember életét szinte teljesen felfalta, valóban nem tartható tovább, mert a jelen körülmények között értelmét vesztette. De a Galamusnak szerintem élnie kell tovább. Mert nem adhatunk mintát arra, hogy a kudarcra az önfeladás a jó válasz. Mert nem kell teljesítenünk azt az óhajt, hogy mindennek el kell tűnnie, ami nem illeszkedik a rendszerbe, avagy az önjelölt népértők nihilizmusába. A Galamusnak élni kell, ahogy lehet, ahogy tud. Hogy tud-e, az nem Mihancsik Zsófián fog múlni, hanem azon, hogy mennyien akarjuk, hogy így legyen.

 


Lánczos Vera